Cserkész emlékjelek

2021. január 17., vasárnap

Királyfalvi-Kraft Károly freskói az esztergomi volt bencés gimnáziumban

Amikor 2013 nyarán Bottyán János szobrát és emléktábláját mentem lefotózni Esztergomba a korábbi bencés Szent István Gimnázium épületébe (ma: Tatabányai SZC Bottyán János Szakgimnáziuma, Főapát u. 1.), akkor fedeztem fel azt a freskót, amelyen többek között cserkészeket is ábrázolt a művész. Most jött el az idő, hogy nyomába eredjek az alkotásnak. A korabeli újságoknak és évkönyveknek köszönhetően az alkotás születésének körülményei jól dokumentálhatóak!

Királyfalvi-Kraft Károly: Hazádnak rendületlenül...

Az iskola a jezsuiták fenntartásában nyitotta meg kapuit 1696-ban. Alapítása Széchényi György esztergomi érsek nevéhez fűződik. Egykori épületének helyén ma a prímási palota található. A jezsuita rend feloszlatását követően, 1773-tól ferencesek, világi papok és világiak tanítottak az intézményben, amelyet 1778-ban átköltöztettek a városháza melletti épületbe. 1808-ban a Szent Benedek-rend vette át a gimnázium vezetését, majd 1852-ben nyolcosztályos főgimnáziummá alakítottak át. 1880-ban új épületet vehettek birtokukba a gimnázium tanárai és diákjai, azonban a modernül felszerelt épületet kivitelezési hibák miatt, 1895-ben le kellett bontani. Az új, ma is álló épületet 1900. szeptember 8-án adták át.

(Fotó: Értesítő a Pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi
kath. főgymnasiumáról. Az 1900/901. iskolai év végén.
Közzéteszi: Hollósi Rupert igazgató.
Esztergom, 1901. 3.)


A gimnáziumi értesítők borítóján az 1921/22. tanévtől
olvasható Szent István neve

Dr. Mattyasovszky Kasszián, a bencés gimnázium igazgatója 1927-ben bízta meg Királyfalvi-Kraft Károly festőművészt azzal, hogy az iskolaépület lépcsőházának falaira hat freskót készítsen. A művész 1928-ban fogott a munkálatokhoz, amelyeket 1930 nyarán fejezett be. A freskókat új falfestési módszerével készítette: „Mielőtt fest, megnedvesíti a sajátos masszából gyúrt falat s ebbe a nyirkos vakolatba itatja be a romlandó kötőanyag nélkül a Kaim-féle [helyesen: Keim] festéket s még az Ostwald-féle eljárással is konzerválva biztosít neki hosszú életet”. (Az esztergomi szentbenedekrendi katolikus Szent István-gimnázium értesítője az 1930–31. iskolai évről. Közzéteszi: Dr. Mattyasóvszky Kasszián igazgató. Esztergom, 1931. 11.) A freskók témái: „Sz. Benedek nevelői, hithirdetői munkája, a szentkorona megérkezése, a pannonhalmi főmonostor alapításának történeti jelentőségű pillanata. Sz. Imre fogadalma s a bencések hazafias vallásos nevelése”. (Uo. 12.)

1. Ausculta, o fili... Figyelemmel hallgasd fiam...
Szent Benedek regulájának első szavai, amelyeket két kedves tanítványához,
Maurushoz és Piacidushoz intéz.

2. Quaerite regnum Dei. Keressétek az Isten országát,
hirdeti Sz. Benedek Monte Cassinon, a ledöntött Apollo-szentély helyén
felépülő új monostortemplom előtt.

 


3. Astricus abbas s. coronam s. regi Stephano portat
Asztrik apát hozza a szent koronát István királynak.

4. S. rex Stephanus conditor abbatiae s. montis Pannoniae
Sz. István megalapítja Pannónia szent hegyén az apátságot.

 

5. Beneplacitum tuum in me perfice
Találd bennem a Te tetszésedet. Sz. Imre szüzességi fogadalma.

6. Hazádnak rendületlenül

(A freskók képeit a gimnázium 1930-31. évi értesítője közölte)


A freskókat a gimnázium háromnapos Szent Imre jubileumi ünnepségének keretében, 1930. november 10-én adták át. Az ünnepségen a vármegye és a város előkelőségeinek élén megjelent dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás. Dr. Leopold Antal prelátus-kanonok avatóbeszédében részletesen bemutatta a gimnázium lépcsőházának új ékességeit. A hatodik freskóról a következőket mondta: „Vl-ik képre ráfestette a mester az integer Magyarország térképét. Fölötte a korona és a kereszt. Valahányszor az intézetbe jössz, szemben találkozol e képpel s ha távozol, emlékül elviszed azt a lelkedben... Ez a nagy ország, a mi igazi hazánk. Szent István így hagyta testamentumba, Nagyboldogasszonyunk védőpalástja erre a nagyságra van szabva. Minden talpalatnyi helyéért véreztek őseink, minden négyszögméterét megszentelte eleink térdhajtása, amikor fölsírtak a Mindenhatóhoz és hangosan segítségül hívták a Nagyasszonyt. Ezt az egész területet járta be Monte-Cassino üzenete, a pannonhalmi Bencések szelleme. Ennek a nagy országnak nevelte Adalbert Istvánt, Gellért Imrét. Ennek küldte Silvester a koronát. A Szentkorona egész földje a magyar haza. Ifjak, nagy Magyarország a ti életetek célja, a ti nagy programotok. Nem múlhatik el e nemzedék, amíglen össze nem nőnek a csonka tagok. A képciklust a Vl-ik kép fejezi be. Nagymagyarország a megfestett gondolatmenet vége. Nagymagyarország a ti stációjárástok utolsó állomása. Nagymagyarország feltámadása legyen életetek legnagyobb vágya és legboldogabb öröme”. (Uo. 17–18.)

 


 Az archív képeslapon a lépcsőház egy részlete látható az első két freskóval,
Szent Benedek szobrával, valamint az első világháborús hősi halottak emléktáblájával

A második világháború végén az épület lépcsőháza találatot kapott, két freskó teljesen elpusztult, a megmaradt négyet pedig az iskola államosítását követően lemeszelték. A maradék négy azonban Királyfalvi-Kraft Károly fiának kezdeményezésére, valamint Szoleczky Ferenc, a Bencés Diákszövetség esztergomi iskolatitkárának közreműködésével új életre kelt. 1991-ben egy alapítványt hoztak létre és gyűjtést kezdeményeztek a felújításra. A munkálatokkal Bornemissza Péter restaurátor-festőművészt bízták meg. Az első felújított freskót 1995-ben adták át. (Vö. Bányai Mátyás: A volt bencés gimnázium és Királyfalvi-Kraft Károly freskói II. Esztergom és Vidéke, 1997. 07. 24. 8.)

 


Azt sajnos (még) nem sikerült kiderítenem, hogy az utolsó képet mikor restaurálták. Az biztos, hogy amikor 2013 nyarán lefotóztam, már eredeti szépségében pompázott. Jól látható rajta a gimnázium cserkészcsapatát képviselő két cserkész alakja. A gimnázium cserkészcsapatát Parcsami Henrik és Werner Gyula tanárok alapították 1913-ban. Ez lett a híres 14. sz. Holló cserkészcsapat, amelynek vízi cserkészraja is volt.

 


"Az első csapat a fogadalomtétel után 1913-ban"
(Fotó: 14-es "Hollók" 25. éve. Esztergom, 1938. 7.)



"Vizirajunk 1935-ben Kasszián atyával, jellegzetes "egyéni" egyenruhánkban"
(Fotó: 14-es "Hollók" 25. éve. Esztergom, 1938. 15.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése