Cserkész emlékjelek

2011. november 27., vasárnap

Göd

A héten újabb lendületet vett a cserkész emlékjelek utáni kutatásom, hiszen már csak egy év és itt a jubileum: 100 esztendős lesz a Magyar Cserkészszövetség! Így nagyon sokat most ebben a témában szörföltem a neten, s "kincsekre" is találtam. Egy felsőgödi első világháborús emlékmű után kutattam, amelyet 1929-ben a 891. sz. Losonczy cserkészcsapat állított. A kereső Dunakeszi Kölcsey Ferencről elnevezett városi könyvtárának honlapjára vezetett, amit a honlap megtekintése után nagy örömmel nyugtáztam, hiszen nemcsak, hogy megtaláltam a keresett emlékjelet egy jó minőségű fotóval, hanem egy másik cserkész emlékjelre is bukkantam. E helyen szeretnék gratulálni a honlap tartalommal való feltöltőjének és annak, aki kitalálta, hogy a Katalógusok-adatbázisok menüpont alatt a köztéri szobrok, emléktáblák és kiállítóhelyek adatbázisát is közkinccsé tette. Valódi kincs ez az adatbázis a helytörténeti kutatóknak! És akkor még nem is említettem, hogy 2008 darab helyismereti fényképet is digitalizáltak, amelyek között több cserkész témájú fotóra is bukkantam. Jó ideig időztem tehát a honlapon és e helyen ajánlom ezt másoknak is!
Az itt közzétett fotó is erről az oldalról származik.

2011. november 26., szombat

Jó munkát!

A Magyar Cserkészszövetség 2012 decemberében fogja alapításának a 100. évfordulóját ünnepelni. Ehhez a szép évfordulóhoz szeretnék a magam módján hozzájárulni azzal, hogy összegyűjtöm és bemutatom azokat a cserkész vonatkozású emlékjeleket (szobrokat, emlékműveket, emléktáblákat, kopjafákat, síremlékeket stb.), amelyekkel a magyar cserkésztörténelem valamely kiemelkedő alakjának vagy eseményének állítottak emléket. Ezzel a céllal indítottam el még 2010-ben az aranyliliom.lapunk.hu című honlapot, azon belül is a Cserkész netMÚZEOM-ot, ahol a mai napig 5 szobrot, 2 emlékművet, 11 emléktáblát, 6 emlékoszlopot és 5 síremléket mutattam be.
Ezzel a bloggal szeretnék ennek a kutatómunkának nagyobb lendületet adni és abba másokat is bevonni. Szeretném a 2012-es jubileumi évünkre ezeket az emlékjeleket összegyűjteni és közkinccsé tenni, ezzel is tisztelegve elődeink emléke előtt.